Falu Tamás Városi Könyvtár

Névadónkról

Falu Tamás, polgári nevén Balassa Lajos 1881. november 11-én született Kiskunfélegyházán. A Monor mellett lévő Vasad pusztán töltötte gyermekéveit, az elemi iskoláit Monoron végezte, majd Kecskeméten a Református Gimnáziumban érettségizett.

1900-ban Budapesten kezdett jogi tanulmányokat. Ebben az időben jelentek meg első írásai az Üstökös és a Borsszem Jankó című lapokban. 1907-ben ügyvédi vizsgát tett és Monoron kapott közjegyzői állást.

1911-ben jelent meg Ősz című verse a Hét-ben és ezzel Dr. Balassa Lajos közjegyzőre, aki akkor kezdte el használni a Falu Tamás nevet felfigyelt az irodalmi közvélemény. Lassan bekerült az akkori irodalmi élet elitjébe. Kiss József személyesen buzdítja írásra, Juhász Gyula levélben dicséri meg megzenésített verseit.

1924 augusztusában nevezték ki Ócsára közjegyzőnek, 1977-ig haláláig itt élt és alkotott.
Regényei: Hajnali mise, Majális, Vonatosok, Küszöb, Kicsinyesek, Nyolcvanas évek, Jánoska, A halottak is élnek, Öregek, Tiszta víz, Járásbíróék.

Verses kötetei: Költemények, Óperencia, Padok zenéje, Csipke,A lélek mindenütt kihajt, Évek illata, A délutánból este lesz, Kikötő, Térzene, Téli kikötő, Vidéki állomások (gyűjteményes kötet), Versek, „Ott születtem, ahol Petőfi és Móra.”

© 2013-2017 Falu Tamás Városi Könyvtár, Ócsa.