Középiskolás diákok
Benedek Sára Boglárka: Őszi rímek
Elaludni készül a Nyár,
Ködök lusta fellege száll.
Csörren, zörren, pata pattan,
Az Őszi világ a nyomait hagyja.
Vidám gyerekkacaj az iskolaudvarból hallatik,
S az avar a gesztenyével játszik.
S héja, sas lesben áll,
A kis pocok pedig a nyugalomra vár.
Erdőben hallatik szarvasok bőgése, varjak kárbeszéde,
s emberek zörgése.
S őszbe borul a táj,
Aranybarna már minden ág.
Aranybarna, mint minden lyány,
Ki feleségnek készül már.
Ez az évszak úgy tűnik el,
Melyet kérdezel, de mégse felel.
S beborul az Őszi világ,
Mint anyja ölébe a leány.
Hefler Tamás: Lorina feltámadása
Elsuhan egy súlytalan szellő,
Az őszi alföldi kies mezőn,
Megáll az Úr parancsára,
Megáll a Jóisten szavára.
Ám ekkor mennyei tünemény érkezik,
Égben villámló fellegek tornyosulnak,
Tágas, fénylő, isteni átjáró keletkezik,
S abban egy angyali lény mutatkozik.
Lorina, a viszályok angyala tiszteli meg,
Drága honföldünket a megjelenésével,
Talán hírt hozott, jóslatot a messzi jövőből?
Netán víg hírrel szolgál Isten kegyelméből?
Hogy mi teendő adódik hazánkban,
Azt ugyan senki, a kutya se tudja,
De reménykedik a szorgos jónép,
Hogy hamar mindenkinek elárulja.
Ősz van... Aláhullanak a levelek,
A halál bölcsőjeként lengedezve,
Színessé válik mindenütt a természet,
A temetésre ünnepi ruhába kiöltözve.
S jöve a földi jelenség, Merluk varázsló,
Nem is olyan szép, nem is olyan kecses,
Mint az mennyből érkező angyali szent,
A fogadtatás így már nem is lehet méltó.
Gyorsan suhan az égi, dobban a földi lény,
Néhány pillanat múltán egymáshoz ér,
Megszemlélik egymást, megismerik egymást,
Mindkettejük örvend, mivel a másik neki szolgál.
-Mivégre jöttél ide, ohh Lorina angyal,
Olyan dolgokat látsz mit, miről gondolod,
A szemed megcsal, mégis maga a való Fertő ez,
én mondom, nem angyalnak való.
-Próbára tészem én világoknak,
Legeslegrosszabb csúnya oldalát,
Kihívásokat keresek jómagamnak,
Hogy nappalá változtassam az éjszakát.
-Tehát segíteni jöttél, nemes lélek vagy,
Szépet akarsz ott csinálni, hol alig akad,
Mégis, angyali mivoltod dicsően zengi hatalmad,
Én azt mondom, tedd meg azt, amit akarsz.
-Mondd hát nékem, varázsló, mi az,
Mitől minden ember retteg, iszonyodik,
Mutasd a próbát, melyet oly nehéz kiállni,
Hogy mire vagyok képes, hadd mutassam!
-Rendben hát, ohh Lorina, mutatom:
Ősz, a halál hava, a halál világa maga
Ez az, mi oly rettenet, hogy túlélni csoda,
Ha kihívásra vágysz, ne tégy mást, lépj be oda.
Lorinának több se kellett,
belépett az Ősz erdejébe,
Abba a nyirkos sötétbe,
Abba a kirázó hidegbe.
Kezdetben egyszerű őszi táj fogadta,
Mitől káprázik a szem, a szív, az agy,
A lehulló levelek színpompája,
Az őszi erdő színgazdag illata.
Csendesednek a nyár vad szelei,
A mindenható természet pihenni
Készül, leveti ékes nyári ruháját,
Felölni színes, elhaló pizsamáját.
A szellő felkap néhány levelet,
Derűsen cirógatja a lelkedet,
Idillt rak szíved mormoló belsejébe,
Nyugalommal tölti el fáradt elmédet.
Ám ekkor a szél orkánná válik,
Vadul zúdul az égből a víz,
Letörő ágak repdesnek szanaszét,
Villámok villognak mindenfelé.
Indák gyülekeznek Lorina körébe,
Becsavarják a testét teljesen,
Az Ő formájukban ragadta el,
A halál ezt a tüneményes életet.
Lorina gondolatai:
Nyirkos barlangban járok,
Erősen reszketek, fázom,
Az Ősz halálos ereje magával ragadott,
Rámszabadította ezt a félelmetes poklot.
Bandukolok tovább ebben a rémületben,
Érzem: elvesznek reményim, szép emlékeim,
Jóindulatom, jóakaratom, kedélyem, erényeim,
Helyébe a pusztulás rémképe áll be.
Nyirkos karok ragadnak mindenütt,
Szenvedést, kínt adnak mindenestül,
Félelmeimet rakják az elmémbe,
Rémisztő fájdalmak zenéjével.
Az Ősz legyőzött, a halál ikertestvére legyűrt,
Nincs reményem, nincs esélyem, nincs életem,
Hallom, már megszólal a temetésemen a kürt,
Ami az Ősz fényes diadalmát hirdeti fennen.
Mi menthet meg engem,
Mi támaszthat most fel,
Mi remény akad még nekem,
Mi adja vissza szép életem?(gondolatok vége)
Ekkor a rémálomnak gyorsan végeszakadt,
A rémképek helyébe egy szív szaladt,
A szeretet erejével elvágta az indákat,
A tájat visszavarázsolta őszi pompába.
Elűzte a vad fellegek, elűzte a halálos őszt,
Helyébe megmaradt a kecses évszak,
Mely gyönyörködtet, mely áthat,
Többé már nem lehet látni a vad, halálos őszt.
Lorina szívébe szent szerelem költözött,
A szerelem szent ereje támasztotta föl,
A szerelem hát az, mi nagyobb értelmet ad az életnek,
Nagyobbat, mint mit a halál galádul elvehet.
A szerelem ad reményt, erőt, kitartást,
Boldogságot, örömöt, vigadást,
Értelmet ad minden halandó életének,
Így tesz hát halhatatlanná a szerelem.
Séra Nóra Ildikó: Ősszel jár az öröm
Ősszel jár öröm kéz a kézben,
Mint mi egy késő őszi reggelen.
Oly régóta ismerlek már,
Mégis titokzatos vagy,
Mintha elbújnál egy földig érő maszkban.
Ahogy sétálunk, a színes őszi erdőben érzem,
Melletted semmi baj nem érhet.
Nézem hogyan hullanak a rozsdaszínű levelek,
És egyre jobban szerelmes leszek.
Hiába ismerlek régről, hiába vagy számomra idegen,
Oldaladon érzem az igaz szerelmet.
Mondhatsz bármit, akár ki is nevethetsz,
Életemet adnám érted.
Baricz Anett Imola: Ősz
Elérkezett az ősz,
Újra találkozik barát és ismerős.
Cirógatja az arcát a nap,
De a meleg nem sokáig marad .
A fák lehullajtják leveleiket,
Ezzel jelzik a közeledő hideget.
A pólót felváltja a kabát,
A diákok csendben figyelik a tanárt.
Ősszel a nap kevesebbet marad,
Így a diák már szinte sötétben baktat.
Hallgatja az eső monoton kopogását,
Reménykedik, hogy vihar nem lesz már.
Végignéz a csupasz fákon,
A zuzmarás ablakokon,
A talaj sárga és barna színekben pompázik,
Mindenki az ősz szépségével játszik.
Üveges Marcell: Őszeim
Bőrömre ráfagy az őszi szakadó eső,
Érzem, mintha aszály lenne a vízözön.
Falevélbe gázló kisgyermek töri meg
Csendem, bár még az ablak is beleremeg.
Temető felé veszi útját reszkető asszony,
Kilenc-tíz töklámpás villog a pesti gangon.
Nem törődik vele, neki a mindenszentek
November gyászoló, saras, őszi ünnepe.
Az iskolakezdés sem ünnep már többé,
Laptop mögül, talpig díszbe egy kis elsős,
Izgatottan várja, hogy anyja megtanítsa neki
Hogy kell leírni: Itt van az ősz, itt van újra.
Felnőttek
Garajszki Rozália: A festő ősze
Előttem több ecset és a kifeszített vászon,
Víznek partján nézek végig, a szép őszi tájon.
Keskeny folyó sekély vize, lassacskán csordogál,
Ott messze a napnak fénye a vízbe folydogál.
A tündöklő víztükör, eggyé válik a fénnyel,
Lelkem gazdagabb lett, e gyönyörű élménnyel.
Jár az ecset a kezemben, már a folyót festem,
Munka közben ábrándozva, a partot is lestem.
Rá kell tennem az a nyírfát, a sárga levelekkel,
Meg a távoli gulya kutat, a szürke tehenekkel.
Kontrasztot képezne, a part másik oldalával,
Ahol egy impozáns tölgy áll, vörös ruhájával.
Mögötte száraz nyár, rajt’ elhagyott gólyafészek,
De még zöldell a mező, ha a távolba nézek.
Ez a gyönyörű őszi táj, oly csodás látképnek,
Nem csoda, hogy ezt akartam festeni tájképnek.
Garajszki Rozália: Hulló levelek
Kevesebb a napnak fénye,
Nem süt már be az erkélyre.
Hűvösebbek a reggelek,
Frissek a hajnali szelek.
Színes levél zizeg a fán,
Le is akar esni talán.
Nem köti ághoz a szára,
Kifogyott belőle a pára.
Ha felnézek az őszi fára,
Egyre több a kopasz ága.
Szél pördít hulló levelet,
Ősz küldött egy előjelet.
Vége van immár a nyárnak,
Madaraink délebbre szállnak.
Csendesebb mező és erdő,
Sűrűbben sötét a felhő.
Hulló levél ne legyen bánat,
Ne adjunk helyt az elmúlásnak.
Ne bánjuk a múló meleget,
Jusson eszünkbe a szeretet.
Suliba induló gyerekek,
Képzeletben menjünk veletek.
Keressük meg a barátot,
Öleljük át a családot.
Halenkár Lászlóné: Beköszöntött az ősz!
Őszi-szél fújja az én hajamat
Mostanában nagyon rosszul érzem magamat.
Az eső eleredt, sötét van, és fázom,
A szekrényben keresem, hogy hol van a kabátom?
Vagy inkább begyújtsak a konvektoromba?
Csak attól félek, a gázszámla, ettől lesz goromba.
Ilyenkor már elbírom a meleget,
Hiszen a napocska nem süt már eleget.
És csak jönnek-jönnek ezek a hűvös őszi szelek,
Amitől én igencsak depressziós leszek.
ÉS „Jaj!” annak, ki rosszat mond nekem,
Mert én őt aztán hamar a helyére teszem!
Csak az vígasztal, hogy az idő nem áll meg.
Ősz után jön a tél,
Majdan tavasz kél,
S a jókedvem újra visszatér!
Barcza Lajos: Vár az Ősz
A naptárba őszi napok
kémény füstöl, ahol lakok.
Vége van már a melegnek,
a madarak délre mennek.
A fákon már őszi pompa,
fa tövében a sok gomba.
Oda hullik majd az avar,
ahol a kis süni kapar.
Eltűnik majd már az avar,
melyet lassan a hó takar.
A fehér táj, ma már csoda,
vár az erdő, gyerünk oda!
Nem várjuk mi, még a telet.
kapcsoljátok ki a netet.
Mozduljatok ki egy kicsit,
felejtsétek el a wifit !
Eső után sok a tócsa,
Ritka széphely ez az Ócsa.
Sok szép templom, s madárvárta,
Reméljük, hogy mindet látta.
Szerte foszlik minden varázs,
a kályhába izzó parázs.
Meleg azért akad néha,
a természet csodás préda.
Élvezzük ki a természetet,
isten adta szeretetet.
Erdő lakó a nyuszi és az Őz,
legszebb évszak; Vár az Ősz !
Harmatos Mária: Ősszel téged vártalak
Szél kergette sárga levelek,
És avarban guruló vadgesztenye szemek
Között sietve jöttél,
Kabátod fázósan húztad össze.
Gyere, a lakás meleg már,
Kibomlott hajad illata
Tölti meg a szobát,
A tea az asztalon,
Ahogy szereted,
Citrom nélkül
Cukorral bolondítva meg.
Mosolyod a napsugár,
És kint gyorsan sötétedik,
A gyertya lángja
Lecseréli az univerzumot.
Minden elbújt,
A villamos is vackán kucorog
Tompa fények puffannak
Az aszfalt foltján
Lomha léptekkel
Az idő kint furakszik tovább.
Virág Miklós: Falu Tamás novembere
Köd-permet hull hűvös szele
Falu Tamás novembere
Megérkezik őszi fénnyel
Nyárból ellopott reménnyel
Fán maradt levél mondja
Gyász csak az élőknek gondja
A küszöb is partja a létnek
Ha rajta soha át nem lépnek
A sürgönydrót felesleg lenne
Ha nem ülne rá fáradt fecske
A csipkén át minek néznének
Hiány nélkül minden fél élet
S nem lennének soha árvák
Az örömöt nem cenzúráznák
Hajnali vonatosok fáradt
Arcán nem virágozna bánat
Az utcák egymáshoz elmennének
Rózsák portulák ölelnének
A kis kamilla minden álma
Virág-gyógyulásra várna
Falu Tamás novembere
Köd-permet hull hűvös szele
Nyárból ellopott reménnyel
Megérkezik őszi fénnyel
S szól ”Érteszz még Új Évezred
Ha EMBER vagy meg kell érezned
Az őszből fakadó élet-regét
A Költő bölcs üzenetét”
Virág Miklós: Októberi rózsák Falu Tamás emlékére
Októberi rózsák, utólszor,
Lángotok, köszönt az égre fel.
Köd – arcú hajnalon ébredek;
Piros – fehér gömbtök énekel.
Ködporos csillagok elégnek
Október síró záporában.
Mindenségnek üzen fényetek,
Így tette nyáron is, korábban.
Volt – Nyár gyönyörű emlékeit
Szétszórja még most is dalotok…
Tétova szél – lengő kertjéből,
Tüskék ölén zsoltár fellobog.
Voltam én is rózsa – imádó
Életnek hűséges gyermeke.
Körülfont a Múlandóság
Bánat – rejtő könnyes permete.
Legyek mitévő? Boldogságtokban
Milliárdok tétova őre?
Gyűjtsek hasztalan filléreket
Porladó, múló temetőre.
Nem, óh nem! „Talán értelmetlen”
Mondjátok októberi rózsák.
Nagy Csoda volt lenyugvó Napban
Ez az édes nyári valóság.